
Pályázati felhívás a műemléki világnaphoz (2026. április 18.) kapcsolódva, melynek keretében az egyesület városnéző sétákat is szervez.
Várjuk a 100 éves házakat, a 100 esztendő történetét és mindent, amit a jelenlegi tulajdonosok tudnak az épületről. Legyünk együtt büszkék soproni örökségünkre!
Sopron, szeretett városunk, épített öröksége minden korszakban kiváló, a városképet gazdagító épületekkel gyarapodott. A két világháború közötti időszakban is sok értékes házat építettek, ezért Gerencsér Tamás grafikus, egyesületi tag javaslatára a Soproni Városszépítő Egyesület szeretné ráirányítani a figyelmet a város évszázados értékeire.
Hagyományteremtő kezdeményezésével az egyesület arra kéri a soproni háztulajdonosokat, hogy minden évben jelezzék, ha épületük betölti századik évét. A Soproni Városszépítő Egyesület ezeket a házakat egy-egy díszes táblával jelölné meg.
Pályázati kiírás és jelentkezés
A programban való részvételre pályázni az igazolhatóan 1926-ban tervezett vagy épített házakkal lehetséges. A pályázatokat az egyesület szakbizottsága véleményezi. Az első tíz pályázó számára az egyesület biztosítja a kitüntető táblát. Reményeink szerint a pályázó soproniak büszkék lesznek történelmi tulajdonukra és örömmel teszik majd ki a homlokzatokra a 100 évet igazoló táblát.
A tulajdonosok elsősorban a tervrajzzal igazolhatják vagy levéltári dokumentációk alapján nyomozhatják ki épületük korát és építéstörténetét. A helyrajzi szám alapján a legegyszerűbben a Soproni Levéltárban lehet megkezdeni a kutatást (https://mnl.gov.hu/gymsmsl). Érdemes megkérdezni a szomszédokat, a korábbi tulajdonosokat és valószínűleg nemcsak az építés éve, hanem sok más érdekes történet is előbukkan a múlt homályából.
Jelentkezés:
Soproni Városszépítő Egyesület irodájában (Új utca 4.) vagy az egyesulet@sopronvarosszepito.t-online.hu címen lehet 2026. január 31-ig. A pályázatban kérjük megjelölni a tulajdonost, az építészt, és kérünk egy fotót is az épületről.

